Tojás diéta – két hét alatt, akár hét kilogramm

Biztosan ön is hallott már a tojásdiétáról és annak kiváló hatásairól, de ha nem akkor most mindent megtudhat róla, ha tovább olvas. Ennek a nagyszerű diétának a segítségével két hét alatt, akár hét kilogrammot is fogyhat.

Olyan hírességek döntöttek már a tojásdiéta mellett, mint például Nicole Kidman, Heidi Klum vagy Charlas Saatchi. Azért előnyös ezt a módszert választani a fogyásra, mivel a tojás rengeteg ásványi anyagot tartalmaz, így nem kell attól tartani, hogy a fogyókúra alatt a szervezetünkben vitaminhiány lép majd fel.

tojas-dieta-ket-het-alatt-akar-het-kilogramm

Akik nem végeznek nehéz fizikai munkát és szeretnének nagyon rövid időn belül lefogyni, azok mindenképpen próbálják ki a tojásdiétát!

Ha a megadott étrendtől nem térünk el hanem minden nap szigorúan betartjuk azt, és a diéta ideje alatt nem fogyasztunk szeszes italt, valamint cukrozott üdítőitalokat sem, akkor az eredmény garantált lesz!

  1. A tojás diéta első napján reggelire három főtt tojást együnk, és fél citromot, valamint fogyaszthatunk feketekávét is. Ebédre szintén három főtt tojást fogyaszthatunk, és megint igyunk mellé feketekávét. Vacsorára ismételjük meg a tojásadagot, de most már ehetünk mellé egy szelet pirítóst és salátát.
  2. A második nap már csökkentsük a tojásadagot, és reggelire ismét fogyasszunk citromot és feketekávét. Ebédre spenótot ajánlott enni, vacsorára pedig egy szelet sült húst.
  3. A harmadik nap reggelire ismét citromot, maximum két tojást, és feketekávét fogyasszunk, ebédre karfiolt és paradicsomot együnk, vacsorára pedig egyetlen szelet sült karajt.
  4. A negyedik napon reggelire ugyanazt fogyasszuk, ebédre vegyes salátát, vacsorára pedig tojást, túrót és pirítóst.
  5. Az ötödik, hatodik és hetedik nap szintén maximum három tojást, fél citromot, valamint feketekávét fogyasszunk ebédre spenótot, karfiolt, tojást, gyümölcssalátát cukor nélkül, paradicsomot, valamint sárgarépát együnk. Vacsorára pedig zöldséglevest, paradicsomot, uborkát, teát és citromot fogyasszunk. Esetleg egy szelet sült húst. Az eredmény garantált.

Egy, a diétával foglalkozó blog javaslata alapján próbáljunk olyan élelmiszereket és italokat fogyasztani a tojás diéta mellett, amik kevés fehérjét, kalóriát és szénhidrátot tartalmaznak, mint például az alacsony szénhidráttartalmú zöldségek, a grapefruit vagy a nulla kalóriatartalmú italok.

 

Étkezési terv a tojás diétához

Reggeli

  • 2 főtt tojás
  • ½ grapefruit

Ebéd

  • Sült csirke, bőr nélkül
  • Zöldsaláta

Vacsora

  • 2 tojásos omlett spenóttal és paradicsommal

etkezesi-terv-a-tojas-dietahoz

A tojás diéta előnyei

  • Magas fehérje és alacsony szénhidráttartalmú étrend, ami segít csökkenteni az étvágyat.
  • A magas fehérjetartalmú étrend növeli a kalória égetést.
  • A tojás jó fehérje- és vitamin forrás.
  • A tanulmányok azt mutatják, hogy a reggeli tojásfogyasztás növeli a fogyást.

A tojás diéta hátrányai

  • Nem kiegyensúlyozott az étrend.
  • A szénhidrátok hiánya miatt nehézkes a megerőltető testmozgás.
  • Sokan fáradtságot és hányingert tapasztalnak a diéta első néhány napján, amíg a szervezet alkalmazkodik a szénhidrát csökkentett beviteléhez.
  • A sok tojás fogyasztása székrekedést, puffadást és rossz leheletet okozhat.
  • A diéta nem alkalmazható hosszútávon, mint egy életmód terv az egészséges testsúly megtartása érdekében.
  • Valószínű, hogy idővel visszatér a normál táplálkozás.
  • A tojás koleszterintartalma magas, vita tárgyát képezi a szakemberek körében, hogy milyen hatással van a vér koleszterinszintjére.

Előző cikkünkben már beszámoltunk arról milyen jótékony hatása van az emberi szervezetre a tojás, amennyiben azt helyesen és megfelelő mennyiségben fogyasztjuk. Ez történik a testével, ha napi 2 tojást fogyaszt el!

Azonban, mint általában minden élelmiszernél, itt is fontos a mértékletesség betartása, hogy egészséges és kiegyensúlyozott étrendhez jusson a szervezetünk.

Egyértelmű hogy a tojás diétával óvatosan kell bánni, főleg abban az esetben ha máj- vagy emésztésügyi betegséggel küszködünk, hiszen a tojás fogyasztás önmagában nem kifejezetten egészséges módja annak, hogy lefogyjon.

A szélsőséges változata ennek a diétának veszélyes is lehet az egészségre, ezért mindenképpen forduljon orvoshoz vagy dietetikushoz amennyiben alkalmazni szeretné. A tojás diéta alkalmazása során felmerülhet tápanyaghiány és súlyos zavarokat is okozhat a közérzetében, ezért csak teljes odafigyelés mellett alkalmazható hatékonyan!

You May Also Like

Szólj hozzá a bejegyzéshez! Minden vélemény számít!