Gyógynővények

Mezei zsurló: a húgyúti fertőzések ellensége, a vese karbantartója

Mezei zsurló - a húgyúti fertőzések ellensége, a vese karbantartója

A mezei zsurló (Equisetum arvense) egy virágtalan, ivartalanul, spórával szaporodó, évelő növény, amely szinte a világ minden táján őshonos. Kutatók szerint a Föld egyik legrégebbi növényéről van szó. Jótékony hatásai révén már az ókorban is ismerték és használták, majd később, a középkorban is fontos szerepet kapott a gyógyításban.

Egyéb, népies megnevezései közé tartozik például a kannamosó, bábaguzsaly, ólomsimító, valamint a vesefű. A kannamosófű megnevezés oka az, hogy a mezei zsurló kovasavtartalma igencsak magas, éppen ezért ezt a növényt egykor az ónedények tisztítására használták.

A mezei zsurló szedése

A mezei zsurló körülbelül 40 centiméter magasra nő, leginkább az árnyékos, nedves helyeket preferálja, ugyanis ilyen körülmények között képes a legkönnyebben kifejleszteni földalatti hajtásait. E növény teljes kiirtása szinte lehetetlen, mivel gyökértörzse hihetetlenül mélyen (akár hat méter mélyen) van a földben.

Ez a növény két féle szárral rendelkezik: tavasz elején, márciusban, egy 10-25 centiméteres barna termőszárat, nyáron pedig egy halványzöld meddőszárat fejleszt, amely jóval vékonyabb, mint az előző, magassága pedig 20 és 80 centiméter közé tehető. Gyógyhatása a meddőszárból származó készítményeknek van, így ezeket érdemes begyűjteni június és szeptember között.

A mezei zsurló felhasználása

Ez a szinte teljesen szagtalan és ízetlen növény számos hatóanyagot tartalmaz, van benne többek között rengeteg ásvány, szilícium, kovasav, tiamináz enzim, minimális mértékben nikotin, különböző flavonoidok, poiensavak, dikarbon savak, zsír, szaponinok, mangán sók, alkaloidok, alumínium- és kálium klorid is.

A mezei zsurlót sokféleképpen lehet felhasználni, készíthető belőle kiváló gyógyhatású tea, hasznos összetevője lehet az ülőfürdőknek, kivonható belőle tinktúra és pépes borogatásra is jó, valamint dunsztkötésnek sem az utolsó. Ez a növény hatékonyan alkalmazható más gyógyfüvekkel kombinálva, ebbe a kategóriába sorolható például a nagy csalán, a kisvirágú füzike, a nyírfalevél, a gyermekláncfű, illetve az aranyvesszőfű.

mezei zsurló

A mezei zsurló gyógyhatásai

A mezei zsurló egészségre gyakorolt jótékony hatásait külső- és belső használat esetén is érezteti.

Ezt a növényt leggyakrabban azok alkalmazzák, akik vese- vagy hólyagproblémákkal rendelkezek. Vesekő, illetve vesehomok estén például érdemes külsőleg is használni ülőfürdő formájában, azonban ennél is fontosabb, hogy a beteg ilyenkor minél nagyobb mennyiségben fogyasszon mezei zsurló teát. A hólyaghurutra kitűnő gyógyírként alkalmazni úgy lehet leginkább, ha a tea gőzével melegítjük az érzékeny területet.

Kiváló gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően nyugodtan gargarizálhatunk a belőle készült teával, különösen mandulagyulladás, szájpenész, vagy esetleg a száj nyálkahártyájának gyulladása esetén, de kitűnően alkalmas a koleszterinszint csökkentésre is.

Alkalmas továbbá a belső vérzések megakadályozására, valamint bőrkiütések borogatására is. A mezei zsurló remekül alkalmazható különböző légúti problémák, illetve depresszió és ideggyengeség esetén is.

A növény külsőleg alkalmazva még a korpásodásra hajlamos fejbőr számára is gyógyírt jelenthet, sőt a hajhullásra is kitűnően alkalmas természetes gyógyír lehet.

Ha teát akarunk készíteni belőle, akkor rakjunk egy evőkanál zsurlót 2-3 deciliter vízbe, aztán főzzük öt percig, majd 15 percig hagyjuk állni, ezt követően pedig már le is szűrhetjük. Ha szeretnénk megtapasztalni a tea jótékony hatásait, akkor a legjobb, ha naponta háromszor iszunk belőle egy-egy csészényit, utána azonban mindig tanácsos, hogy igyunk egy-egy pohár friss vizet is.

Szólj hozzá a bejegyzéshez! Minden vélemény számít!